Mór Csaba a 2016-os bajnok

A bajnokság hatodik, és egyben utolsó versenyére a Hungaroring-en került sor. A pénteki napon az edzések, majd a vasárnapi versenyek állították kihívás elé a pilótákat.

A vasárnap nagyon sűrű volt, hisz egy kora reggeli időmérés után, három verseny várt mindenkire. Az időjárás kegyes arcát mutatta, ugyan reggel még nedves volt az aszfalt, a nap további részében már száraz pályán körözhettek a pilóták.

img_1346
A kora reggeli időmérésen, ahogy ebben az évben már megszokhattuk, senki nem talált fogást Mór Csabán és a Lotus Exige V6 Cup R-en. A pilóta ebben az évben összenőtt az autóval, tökéletesen kihasználta adottságait.

Ezen a hétvégén mutatkozott be Balogh Bence új autója, mely az édesapja autójához hasonlatos, Lotus Evora GT4, azonban ez az autó teljesen mértékben GT4 specifikáció, így kissé eltér Balogh György autójától.

img_0843
Mór Csaba az első futamon hamar nagy előnyre tett szert, és végig az élen autózott. A 14 körös verseny végén, 22 másodperces előnnyel ért célba, ezzel újabb győzelmet szerezve.

Mögötte Balogh György érkezett, Balogh Bence előtt. Sánta János a másik Exige Cup V6 R-el a negyedik helyen ért célba. Az egyetlen Lotus Exige Cup 260 az ötödik lett, Burkus Egonnal a volánnál.

img_1356

A két Free kategóriás autó küzdelme ezúttal elmaradt, Bak Bertalan elrajtolni sem tudott, így Mohácsi Ákos könnyen nyerte a kategóriáját.

img_0891

A második futamon Mór még nagyobb tempóra kapcsolt, és az újabb 14 körös futam végén már több mint 47 másodperc előnyre tett szert, és újra nyert. Ezzel a 2016-os szezonban 11 győzelmet szerzet.

Mögötte Balogh Bence érkezett, aki egyre jobban összebarátkozott az új autójával. Balogh György lett a harmadik, Sánta János előtt. Burkus Egonnak újra az ötödik hely maradt.

img_1389

Az év utolsó versenye szinte már este zajlott, a hamar lemenő napnak köszönhetően nehéz dolguk volt a pilótáknak. Újra Mór vezetett, de a verseny felénél kiesett, így Balogh Bence került az élre, aki nem is engedte ki a győzelmet kezei közül a leintésig.

img_2078
A második lett a Balogh György, aki egy ideig küzdött a fiával, majd megelégedett a másik hellyel. Sánta János a harmadik helyen ért célba, és Burkus Egon a negyedik lett az Exige Cup 260-al

img_2108
A bajnokságot nagy előnnyel nyerte Mór Csaba, természetesen a V6-os kategóriában is bajnok lett.

Open kategóriában a rallycross-ból érkező Lajos Gyula, azaz Luigi-é lett az első hely.

Free-ben Mohácsi Ákos és Bak Bertalan küzdelme sokáig szoros volt, de az év végére Mohácsi lépett előre, és megnyerte a kategóriát.

img_0826

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.